SZC logo

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum

OM kód: 203030/002 | 4060 Balmazújváros Batthyány u. 7

Intézmény logo

BSZC Veres Péter Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2024. jan. 22.


    PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP

    PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP- az érettségiző évfolyamoknak Pályaorientációs napot szerveztünk iskolánkban január 22-én. A rendezvény jó alkalmat biztosít diákjaink számára ahhoz, hogy a jövőre vonatkozó terveikkel kapcsolatban új alternatívákat ismerjenek meg, vagy eredeti szándékukhoz további megerősítést kapjanak. A rendezvény egyik helyszínén a Debreceni Egyetem képviseletében Dr. Fodor Péter a BTK, Dr. Gyulai István pedig a TTK képzéseiről tartott érdekes prezentációt, melyből megismerhettük az egyetem által kínált szakokat, külföldi tanulmányi lehetőségeket és hallhattunk az elhelyezkedési esélyekről is. Körünkben köszönthettük továbbá a Magyar Honvédség előadóit is. Dávid Nikolett honvédelmi alkalmazott és Sófalvi Róbert őrvezető a katonai toborzó iroda képviseletében azokhoz szólt, akik érettségi után a katonai szolgálatot, vagy továbbtanulási formaként például a tisztképzést választanák. Nagy vonalakban megismerhettük a szerződéses katonák életpályáját, az elvárásokat és a Honvédség által kínált lehetőségeket. Nagy örömmel fogadtuk volt növendékeinket, akiknek többsége a vizsgaidőszak végén szakított időt arra, hogy visszatérjen az alma materbe és megossza személyes tapasztalatait jelenlegi diákjainkkal. Az immár végzett Dr. Lénárt József a jogász szakma szépségeiről beszélt, Guti János mechatronikai mérnök szólt a kutatási lehetőségekről, az egyetemi életről, Szilágyi Debóra a programtervező informatikus, Rácz Miklós pedig a mentőtiszt hallgatók mindennapjaiba avattak be bennünket. Az érettségire épülő képzések közül Rőth Molli és Deák Nóra technikumi tanulók az ápoló szakmáról meséltek. Az első kézből kapott információ, a tippek, jó tanácsok, reméljük, némi iránymutatást nyújtanak tanulóinknak a pályaválasztásban. Köszönjük meghívott vendégeinknek a részvételt! PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP- az ágazati alapoktatásban Kilencedikes diákjainkat ebben a tanévben várja az első nagy iskolai megmérettetés: az ágazati alapvizsga. Tanulóink a sikeres vizsga után nemcsak szakmát, hanem képzőhelyet is választanak maguknak. A Pályaorientációs napunk keretében ezért egy kicsit az iskola falain túlra is kimozdultunk. A szakképzős és technikumi osztályaink szakmai kiránduláson vettek részt, ahol ki-ki a saját ágazatának részleteibe nyert betekintést a duális partnercégek, vállalkozások által. Gépész tanulóinkat a Krones Hungary Kft., - illetve a cég alkalmazottjaként néhány volt növendékünk is - fogadta és vezette végig az egyes munkafolyamatokon, üzemegységeken. Az építőipar ágazat diákjainak a DÉOSZ Kft. mutatkozott be és ismertette a cég profilját, a náluk érvényes munkarendet. A leendő kereskedők a Polgár és Csege Coop balmazújvárosi üzletében ismerkedtek a munkakörnyezettel, a feladatokkal. A turizmus-vendéglátás ágazatban tanulók is élményekben gazdag napról számoltak be. Őket a debreceni Freedom, a Melange és a Csokonai Étterem, valamint a Borterasz, és a hajdúszoboszlói Silver Hotel kulisszatitkaiba avatták be, ahol a vendégtéren túl a konyhákban, pultokban, szobákban, wellness részlegen is jártak, ismerkedve jövőbeli szakmájuk részfeladataival. Tartalmas és tanulságos program volt ez diákjaink számára, hiszen a jövő tanévtől ők már a hetük nagy részét egy gyakorlati képzőhelyen töltik majd, és mostani választásuk nagy hatással lesz későbbi tanulmányaikra. Reméljük, hogy sikerült megkönnyíteni a döntésüket. Köszönjük a partnereinknek, az őket képviselő szakembereknek, hogy biztosították ezt a lehetőséget!

    PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Közösség, alkotás, élmények együtt.

    Közösség, alkotás, élmények együtt.

    Iskolánk honvédelem terme egy szekkóval gazdagodott. Immár a Magyar Honvédség címere díszíti a falat a 10.A osztály tanulói és Rácz József munkájának eredményeként. Köszönjük a munkájukat!

    2026. febr. 20.


    ÖKOISKOLA_KLÍMAKONFERENCIA

    ÖKOISKOLA_KLÍMAKONFERENCIA

    Klímahősök lettünk.. Ökoiskolaként intézményünk fontosnak tartja, hogy diákjaink minél több megközelítésből tájékozódjanak a környezetünket érintő problémákról, azok megoldásairól. Öt diákunk -Tarcsai Ilona tanárnő kíséretében - ezúttal az Unicef Magyarország Egyetemi Klímavédelmi Roadshow debreceni állomásának programjain vett részt. Az Unicef, az ENSZ, az Energiaügyi Minisztérium és az ELTE szakemberei egy kerekasztal beszélgetés során ismertették álláspontjukat a klímaválsággal, az előttünk álló feladatokkal kapcsolatban, hangsúlyozva a fiatalok szerepvállalását és lehetőségeit. Majd egy workshop keretében a digitális karbonlábnyom fogalmával ismerkedtünk, ahol döbbenetes adatokkal szembesültünk. Megtudtuk többek között, hogy mekkora a népszerű közösségi oldalak energiafogyasztása, hogyan számolható ki, hogy milyen mennyiségű üvegházhatású gáz szabadul fel egy Tiktok videó, egy óra Netflix vagy a chat gpt használata közben. Tanulságos délelőtt volt, köszönjük a lehetőséget!

    2026. febr. 16.


    SZERTORNA

    SZERTORNA

    2026.02.14-én rendezték meg Kiskunhalason a Fiú "B" kategóriás V-VI. korcsoportos Országos Torna Elődöntőt, ahol Lászka Noel László a BSZC Veres Péter Gimnazium, Technikum és Szakképző Iskola 12.A osztalyos tanulója szép, fegyelmezett gyakorlatokkal a 17 fős mezőnyben az előkelő 7. helyezést érte el! Szintén Lászka Noel László "B" kategóriában V-VI. korcsoportban egyéniben részt vett a 2026.02.17-én Kisvárdán megrendezésre kerülő XVI. BESI Kupa Szertorna Bajnokságon, ahol Borsod-Abaúj-Zemplén-, Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Hajdú-Bihar Vármegye középiskolás csapatai mérték össze tudásukat. A 30 fős mezőnyben az 16. helyezést ért el. Felkészítő: Lugosi Zoltán.

    2026. febr. 14.



    Partnereink

    SZC logo

    Berettyóújfalui Szakképzési Centrum


    BSZC Veres Péter Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola

    4060 Balmazújváros Batthyány u. 7


    2026BSZC Veres Péter Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola